A költemény ünnep. Nem olyan, mint az esztendőkörben megszokott ünnep, mert ez a mi lelkünket teszi az oltárra, mindannyiunkat emel az égig, hogy megtudjuk, mi a különbség a por és a méltóság között. A költemény én vagyok, te vagy mi vagyunk, s oltárunkat, Kárpát-hazánkat ékesíti, hogy a széles nagyvilág láthassa, hogy nem egyszerűen porból vétettünk, hanem a csillagok porából Ez a tudat égig emel minket, összehoz minket, simogat minket. A rímek vitorláin feszülünk, és szállunk, mert a költemény ünnep. Ha kíváncsi vagy bennem önmagadra, látogass meg, s ezzel megtiszteled szelíd hajlékomat, s engem is azzal, hogy házigazdának tekinthetem magamat.
A 80 éves Molnár V. Józsefet egy köszöntő kötettel leptük meg. Alábbi írásom e könyvből való. Ezzel is tisztelegni kívánok Jóska életműve előtt.
KEMÉNY EMBEREK
Atyai atyámnak, Molnár V. Józsefnek
Pécsi diákként, majd zalai magyar pedagógusként egyaránt jónáskodtam, mert ha meggondolom, mindig kényelmesebb volt lustán okoskodni, mint az Isten bölcsességéhez ágaskodva belelátni a tudás alázatába. Kellett, folyton kellett a finom taszigálás, mert még a legkacskaringósabb éjszakai csapa is a világ világosságához vezet, az esendő gyertyaláng felé.
Nem akartam Gödöllőre menni.
Sógorom, Tivadar hatalmas szívvel tuszkolt az autójába, mintha ismerte volna a jövőt, úgymond, csak be kell ülnöm, s majd a ház előtt kell kiszállnom. Aztán majd meglátom, amit meg kell látnom.
Zsuzsi, Teréz, Titi meg én olyan csöndesen repültünk a műúton, mint akik tudva tudják, ez az út évtizedek országútja lesz, amiről engem sem taszít le többet Jónás balhite, mert a kilométerek kegyelemmel áldottak, s életünk napjait pergetik - mindig csak előre, Jézus felé.
Beléptünk az üvegajtón. Szünet lehetett, mert olyan volt a zsongás, olyan a látvány.
Fiatalok csoportokban. Egy-egy alakot körbeálltak. Szemek ragyogtak.
Az előcsarnok közepén egy viszonylag alacsony, hosszas hajú férfi állt, tán várt valakit. Szája keskenyre szorítva. Hétköznapi öltönye mintha hozzánőtt volna. Szemében mosoly.
Titi már ismerte, feléje intett.
Mindannyian odamentünk hozzá, bemutatkoztunk. Tán valamiről beszélgettünk is, nem emlékszem. Ilyen messziről már csönd van.
Körülbelül egy hét múlva Kehidán, szűkebb lakóhelyemen - otthonról a falu központja felé ballagtam valamiért. Egyedül lépkedtem a Kúria utcán a haza bölcsének lábnyomain, s úgy ötven méternyire szembejött valaki.
Természetesen ő volt az, Gödöllőről.
Gyümölcsoltó Boldogasszonyunkról tartott egy előadássorozatot a rádióban, s mi éppen ilyen templommal rendelkeztünk.
Véletlenül?
Egyszerre villant a szemünk.
Nehéz volt az iskola filozófiája. Jobbára Titi és Zsuzsi fogalmazták meg, gyúrták össze anyaföldből, magyarságból, szeretetből. No meg keménységből. Mi átolvastuk, s a javítás szándékával alakítgattuk Terézzel. Vitáztunk, érveltünk, mert ennek az iskolának másnak, többnek kellett lennie, mint a hatalomhoz szokott, „politikamentes” intézményeknek.
Aztán jöttek az első szülők, az első porontyok…, akik manapság egyetemisták. Ki itt, ki ott.
……..
Az apukák mosolyogva emelik magasba a büszke győztest, aki egy éven át vezetheti a gyereksereget, a – pünkösdi királyt. Homlokán csak úgy villog a tarka virágokból kötött koszorú, a mai védőangyalok, lányaink fürge kezenyoma.
Az apukák keményen szorítják a pajzsot, a kópé világhódító tekintettel néz szét a legyőzötteken, és a nőkön.
……..
Először falat kellett szerelni, mert szeptemberben a családi ház nagyszobájából gipszkartonnal két osztályterem született. Tele könyvekkel. Fontos képekkel. Gyertyákkal, fényekkel. A világ világosságával.
Jézussal. Aki köré most idegyűltek a gyerekek.
…….
-Te is szüretelni fogsz?- ágaskodik az ölembe.
-Én főzöm a finom ebédet. Remélem, már éhesek is vagytok!
-Én még nem. Megkóstolhatom?- mosolyog rám.
-Nagyon jó lesz!- nyalogatja a szája szélét.
……..
Még egy engedély kell, azt is alá kell íratni! Anélkül nem indulhat az iskola. Mért nem mondták előbb? Az a dolguk. Szolgálni.
Mért mondták volna?
Nekünk fontos.
Nekünk.
…….
- Gyula bácsi, én már tudom, hogy a markolat miért zárt be szöget a pengével! Azért, mert lovas volt a magyar vitéz, s így tudta könnyedén forgatni a szablyát.
- S ahol nem zár be szöget?
- Ott gyalogos volt a katona.
- Látsz-e más különbséget is a gyalogos és a lovas fölszerelése között?
- A csizma! A fegyverek!
……
Megjött Dula báci! A becézés sajátos formája. Máris a nyakamba csimpaszkodtak.
– Kérsz almát, neked hoztam? – s válasz nélkül nyomja a kezembe.
- Osszuk el az osztálytársaid között!
- Nekik is hoztam, csak ők már megették – billentette oldalra a fejét.
Az alma hát meglelte az igazságot.
……..
Tágra nyitják a szemüket, tátva a szájuk. Nézik Jóska bácsit, aki a kör közepén ül, a csemeték körülötte, a szőnyegen.
- Paradicsom közepibe – kezdi mindenki Jóska bácsija,
- Aranyszőnyeg leterítve – kerekedik tovább.
Egy mosolygós szemű fiúcska tenyerével megsimogatja a szőnyeget.
- Azon vagyon rengő bölcső – többeknek billeg a fejük.
- Abba’ fekszik az Úrjézus.
Mindenki fölnéz a korondi feszületre, a Páll Antiéra.
Jóska bácsi is azt nézi. Kemény ember, a könnycsepp belül folyik, hogy illetlen szemek meg ne lássák.
Ünnepi szónoklat a Dunánál
……..
- Van egy jó hírem, gyerekek! Nemcsak a múzeum nyit ki a kedvünkért, hanem a raktárát is megnézhetjük. Szakember fogja megmutatni, ami számunkra fontos!
- Hú, de jó! –sivítják, s már veszik is a sáljukat, sapkáikat.
Réka fut föl a lapidáriumból: -Dula báci! Találtam ligatúrát a római feliratok között.
- Hol van, melyik az? – csodálkozom.
- Hát egybeírták az A-t, meg az E-t! Nézze!
- Tényleg. Hogy te milyen ügyes vagy! Segített valaki?
- Senki. Egyedül találtam.
…….
- Honnan jöttek, kedves!
- Keszthelyről, a Család Iskolából!
- Tudja, tanár bácsi, én 23 éve vezetek diákcsoportokat, de ilyen intelligens társaság, mint az önöké, még nem volt. Jól viselkedtek, s ha kérdésük volt, okosan tették föl. Ráadásul a kérdéseik is olyanok voltak, hogy némelyiknél nekem is össze kellett szednem magam a korrekt válaszhoz. Készültek?
- Igen, nagyon részletesen fölkészültek a gyerekeink, tudták, mit kell nézniük.
……..
Száguldtunk Moldova felé Szöggé nemesült Trabantommal, aki most már tudta, táltosként nem hagyhat ott ok nélkül bennünket az út szélén, csak ha igen fontos oka van a torpanásnak. Egy defekt az ára egy gyönyörű legendának.
Nagykerekiben kidurrant az egyik autógumim, s ahogy a kánikulában hófehér pólóban szereltem a pótkereket, mosolyogni láttam Jóskát. Könyékig olajosan kérdeztem tőle az okát, s csak annyit válaszolt, hogy az áldozat már megvan, valamit kapni is fogunk…
Amit kaptunk, azt húsz gumival is honoráltam volna, mert csodát kaptunk. Gál Péterünk magnója nemsokára halk zúgással vette föl a tordai hasadék legendájának eddigi legteljesebb történetét, a hármas hasadékkal, a süvegről lehulló rozmaringszállal.
Nagykereki hát nekünk is tudott csodát mutatni…
……..
A Szereten túl, keletre van egy kis falucska, Racatau de Jos-nak írják mostanában az oláh térképek. Mi tudjuk a nevét is: Alsórekettyés.
Az út mellett pityókaföld, s a pityókabokrok között egy anyóka hajlongott.
Péter szólt, hogy állítsam le Szög-Trabantunkat, majd az út mellől kiáltott be az anyókához:
- Néni, itt élnek még magyarok?
- Jóskával az ablaknak tapadtunk, úgy bámultunk kifelé.
Lassan, nagyon lassan egyenesedett föl a mi kemény anyókánk. Ránk nézett, egyenesen ránk. A könnycsepp is lassan csordult ki a szeméből.
Tűz rakása a rezi hegyen
………
Bakay Kornél részére már engem ajánlott Jóska. Tudta, hogy írtam már tankönyvet, hogy nemcsak magyaros, de történelmes is vagyok. Meg hogy merre pörög az eszekerekem.
Úgyhogy az ötödikes könyvet már én lektoráltam. Olyan alapos munkát végeztem, hogy még magam is meglepődtem. De hát szent volt az ügy!
Kornél kemény ember, sokat pöröl. Kevesen mennek a közelébe, mert mindig kimondja az igazat, s az emberek többsége nem azt várja, hanem egy semmitmondó dicséretet, hazug fölmagasztalást.
A hatodikos tankönyvbe már társszerzőnek kért föl.
Ez is igen nagy munka volt. Itt sem szikrázott a dicséret!
A hetedikesnél már sejtettem, miért csörög a telefon.
Itt is tollat kaptam.
A jó Isten vezérelje tovább az ügyünket!
……..
Van egy otthoni, felkérés nélkül születgető könyvem. Még nincs készen, csak egy része. Jóska ösztökélt, hogy csináljam. Hát csinálom.
Ő vállalta a lektorálását, s meg is csinálta az eddigieket. Alapos és részletes munkát végzett. Most várja a folytatást. Amikor találkoztunk, annyit mondott, hogy amikor olvasta, folyamatosan korgott a gyomra…
Ennél nagyobb dicséretet tán nem is kaphattam volna, hiszen a témám nem más, mint elődeink étkezési kultúrája…
……..
Ma Alsógödre is járok hon- és népismeretet tanítani egy magyar identitású keresztény iskolába. Ha nem mondanám, akkor is rájönne mindenki, hogy ide is Jóska ajánlott. Mert így van.
A gyerekek mellett előadásokat is tartok az ottani pedagógusoknak szerves műveltségünkről.
Hála Istennek, egyre többen látják, láthatják Kárpát-hazánkban, hogy milyen gazdag tudással rendelkeztek elődeink.
Hogy van honnan merítenünk.
Csak bátorság kell hozzá.
±
Kicsit késtem, amit nem szoktam. Siettem, mert amióta élek, azóta Jóska előadásain mindig újat hallottam. Vagy pedig olyan sugallattal adja elő őket, hogy ugyanazt hallva mindig más kerüljön kopottas gondolataink közé, hogy az előadás végén a katarzis emeljen ki a székünkből, s szálljunk, repüljünk egyre közelebb Istenhez. Aki már magához ölelte szegény, bölcs népünket, s isteni gyöngédségével betakarja, hogy holnap reggel újra a szeretet nevében kezdhesse a szürke hétköznapokat.
Már itt is vagyok. Kicsit rendbe szedtem magam, ruhám korcait elsimítottam, kihúztam magam, s a lehető legóvatosabban kinyitottam az ajtót.
Nem nyikorgott, jól van. Nem szeretnék senkit sem megzavarni azzal, hogy elkéstem. Hagyni kell, hadd szívják magukba a tudást. Hazamennek, s mint a csillagszórót – szórják tovább. S így a jó!
Lassan megfordultam…
Egyszerre villant a szemünk.
blogon a hazám
atyáiddal körülvéve
karikába belegyűrve
őrült táncban összerogyva
sírgödrödbe kuporogva
pirossal fehérrel zölddel
édes hazám jöjj el jöjj el
anyáink imára kulcsolt kezén
baljós árnyékot tart a feszület
s az aljas halál ősi hívei
vak kövekkel kövezik hitemet
hitem alvadt járdáról érzi őt
ahogy lenéz miránk odaföntről
barátom egy kézfogással menjünk
és döntsük gödörbe a téridőt
folyóidat öntözd vérrel
hegyeidet robbantsd széjjel
verd láncokba jancsit s toldit
igazat mondj ne valódit
pirossal fehérrel zölddel
édes hazám jöjj el jöjj el
biztonsági másolat
virtuális barátnőmmel vitatkoztam online
közben lopva tetszikeltem megosztottam énekeltem
ifiként belémvert indulóinkat
mint a mókus a youtube-ról
ott fenn a fán
s döntöttem döntöttem döntöttem döntöttem
klikk a kedvencek közé
albumba blogba weblapra
ott majd ott majd ott majd ott
szelíd
torz
moso
lyom
m
al
eg y ü tttttl e
F q g Y
szakadás
hogyha zivatar volnál
a mezőre borulnál
mint aki rátalálnál
esetleg ott maradnál
hogyha alázat volnál
talpamig lehajolnál
de száradó virág vagy
betörött ablakomnál
hogyha lélekből volnál
csak velem vándorolnál
de lelketlen lélek vagy
mindent összezavarnál
te csak kis bogárképpen
szállj el ujjamról szépen
bomlott katicabogár
s körözz holtig az égen
erőd
örökre magadbazártan
örökre magambazártan
mostoha néma hazában
szállunk halálraszántan
kezeink összeszorítva
csipet vigaszért csaholva
égő bokorba zuhanva
szaladunk sohase-útra
szemeid kútba hajítod
kondítasz törött harangot
eveződ iszapba mártod
sohasem érted a partot
fülemben dalod vidáman
topogunk didergő táncban
hittünk a lenti szabályban
jégcsapos kánikulában
istened égbe rekeszted
repülő húz el feletted
mutatom alvó tömegnek
tajtékos csordultig lelked
örökre magadbazártan
örökre magambazártan
mostoha néma hazában
szállunk halálraszántan
karácsony
bárány voltál és bárány
legel a csillag-réten
kettőnk közül mi árván
bolyongánk vala égen
csillagszóró a gondod
a minden jók levének
csak Mária te hordod
angyalhaját az égnek
picinyke ded Jézuska
szájából szálla ének
betlehemi bokréta-
csokrot ölembe kérek
vadvirágok
*
kattog a mostani taktika
koccan a fogsor-galaktika
letépett hát fekszik az ágyra
hasról fejről szóljon az álma
*
hajlong
susog a
tava
szi szél
odakünn
csöndben
szára
d a vér
a szellő
kósza
raké
tát hoz
fölper
zselt
hited
vadvi
rágos
*
csob
ban
a víz
csep
pen
a csap
vét
len
atyád
fű
be
harap
szá
mító
gé
pem
szál
long
el
szé
pen
o
lyan
a
far
kas
mint
a
me
sé
ben
*
IT
TÉ
LT
NAGYGYULA
FÉ
RE
G
OS
TO
BA
már
már úgy gondolod hogy eső esik
pedig csak a meteorok hullanak
a veríték jeges homlokodon
füstölgő zubogó lávapatak
csak a fiastyúk kotlik odafönn
szupernovád a farkát csóválja
néha fölvonít a néma űrben
róma utáni nosztalgiája
*
É
L
JEN
É
L
JEN
É
L
JEN
ÉLJENÉLJENÉLJENÉLJENJOBBAN
epilógus
a harangok magyarul zúgnak
konganak bőgve zakatolnak
odavész a himnusz a szózat
nincs szemfödele a halottnak
elfogyott hát a magyar ige
mivégre volt atilla hite
bezúzzák az utolsó toldit
hiába gyűlt erő ereibe
szakadjon hát a lánchíd széjjel
az ország háza porig égjen
halak egyék a halászbástyát
s csoma sírjon a messzeségben
vergődjék a szárszói kettő
mert hogy birná el a teremtő
hogy elfogytunk mint oldott kéve
s hogy sírjainkon nem lészen kő
(messzire szálltál boldogasszony
elaludt aki föltámasszon
majd mondj egy rövid imádságot
legalább lelkünk itt maradjon
mérleg
mivel számot kell adni hát bocsáss meg
s akkor én is megbocsájtok hirtelen
de nem mondom hangosan hogy szeretlek
és immár ne tégy semmit sem énvelem
nincs értelme a tolakvó szavaknak
és már keserű fintor az életem
a teremtés napjai elszaladtak
s a teremtő istent mégsem sérthetem
Ébredés
Vezess az utunkra Világnak Világa,
ébredésünk után Te legyél a fáklya,
törhessünk előre mindennapok élén,
hirdethessük Rólad, értünk haltál, éltél!
Betlehemi csokrot tartunk a kezünkben,
kisgyermekek vagyunk gyülekezetedben,
aranyló kenyered megszenteljük érted,
pálmaágak zöldjét készítjük elébed.
Pilátusi kapun érünk közeledbe,
korbács villanása tép a kebelünkbe,
véres vasszögeid bennünk kovácsolják,
szörnyű enyhületed Simon küldi hozzánk.
Föltekintünk Hozzád mi is a keresztről,
a mi vérünk hullik drága sebeidből.
Keserűen nézünk zokogó anyánkra,
Veled szállunk égbe Világnak Világa.
Harmadnapra aztán föltámadunk Véled,
vézna ujjainkat kezeidbe kéred,
minden napjainkat szeretet borítja,
Szentlélekkel jövünk Hozzád e nagy útra.
Édesanyánk kérünk...
Édesanyánk kérünk, gyógyítsd meg hitünket,
Sűrű könnyeiddel oldozd bűneinket!
Tiszta szíved-lelked lelkünk meggyógyítja,
Édes, jó hazánkat virágba borítja.
Porba sújtott népünk jajgatását hallod,
Égi fiad felé szálljon szent fohászod!
Tiszta szíved-lelked lelkünk meggyógyítja,
Meggyötört hazánkat virágba borítja.
Szent királyunk hitét illendőn fogadtad,
Kárpát népeinek kegyelmedet adtad.
Tiszta szíved-lelked lelkünk meggyógyítja,
Meggyötört hazánkat virágba borítja.
Jézus Krisztus kérünk, nézz ránk a keresztről,
Reménységet leljünk fénylő szemeidből!
Tiszta szíved-lelked lelkünk meggyógyítja,
Meggyötört hazánkat virágba borítja.
Magyar imádságunk fölszáll templomodban,
Megszentelt koronánk fénylik a hajadban.
Tiszta szíved-lelked lelkünk meggyógyítja,
Meggyötört hazánkat virágba borítja.
Hozd el édesanyánk, hozd el a keresztet,
Őszinte lelkünkkel térdelünk előtted!
Tiszta szíved-lelked lelkünk meggyógyítja,
Édes, jó hazánkat virágba borítja.
levél
nézz pergamen arcomra jól
csupa írás a homlokom
késsel vésem a karcokat
a heg világít megmarad
néha éjjel is görnyedek
ólmos betűket görgetek
de nem panaszképpen mondom
csakis panaszképpen mondom
a papír még erős kitart
írásra lendíti a kart
vonattal hozzád ez zötyög
most búcsúzom de megjövök
úton
hosszú még az az út
amelyen ballagok
bírom a régi súlyt
amikor hallgatok
érdem nincs minden új
tiporhatsz a vérbe
szolga van nincsen úr
indulok a szélbe
Veled
a tudást veled tudom
a reményt veled remélem
a csöndet veled hallgatom
a zenét veled zenélem
bánatod az én szomorúságom
virágod az én mosolyom
az állandóságot veled állom
ha szeretsz velem szereted
gyermeked hitedet otthonod tűzhelyed
amiért ideszülettél
ujjaim megtalálod
ha fontos
a fűszál végén
most
és
már
már úgy gondolod hogy eső esik
pedig csak a meteorok hullanak
a veríték jeges homlokodon
füstölgő zubogó lávapatak
csak a fiastyúk kotlik odafenn
szupernovád a farkát csóválja
néha fölvonít a néma űrben
róma utáni nosztalgiája
história
az atya szemével látom
teremtett ember-képemet
dagállyal megtért sirályom
firkálja kékké egemet
az égi bárkában várom
siralmas történelmemet
s figyelem Jézus királyon
a három vöröslő szeget
köszöntő
a Kisjézus hozzon néked
szeretetet békességet
áldás szálljon a házadra
édes kalács asztalodra
ez a nap legyen a béke
űzött lelkünk menedéke
mosoly legyen ajándékod
jászlam legyen a hajlékod
éhség
mint illatosra sült kacsa
úgy hív engem hazám haza
forró zsírjában forgok-járok
eladnám érte a világot
mert emlékeim íze konok
kóróért rekedt szamártorok
négysoros
a pókháló fénysugárba siklik át
a pók nézi nyolc meredt szemmel
bennünk az ijedtség bódulatja rág
hová siklik gyorsul az ember
köszöntő
arcodon dúdoljon a mosolyod
szemeden csillogjon tisztességed
szívedben csendüljön boldogságod
simogatásra moccanjon karod
köpenyed legyen az őszinteség
énekedből szálljon a dicséret
és lelkednek minden szeretetét
szívünkbe számlálatlanul mérjed